Mindig rettegtem attól,hogy vissza jön ide.De én sem tudtam tőle elszakadni sosem. Ezért dolgozom ebben a piciny édességboltban. Ez a hely mindig Lizre emlékeztet, amikor utoljára itt jártunk egy csodálatos nyarat töltöttünk együtt. Majd Liz visszautazott a városba és kilépett az életemből. Amikor meghallottam az ajtó felett lévő kis harang hangját akkor megpillantottam őt. Hosszú vörös haja copfba fogva,szokásos farmert viselt és meleg kabátot a csípős őszi szél ellen. Egyből a polc felé fordult így nézhettem még észrevétlenül egy darabig. A kabátján színtelen cseppek csillogtak és zsebkendőért kutatott. Ő sem felejtett el. És akkor megfordult. Smaragd zöld szeme az enyémbe fúrodott, és akkor össze esett. Ki ugrottam a pult mögül és letérdeltem hozzá. A karjaim közé vettem és szólongattam, semmi. Ahogy át vettem őt a másik karomba épp nyúltam a telefonért,hogy mentőt hívjak, kicsúszott egy gondosan összehajtott lap a zsebéből.
Széthajtogattam és olvasni kezdtem:
Kedves Ismeretlen!
Ma elindultam egy édességboltba (nagyon remélem meg is érkeztem)! Ez a piciny hely belopta magát a szívembe, itt jártam utoljára a szerelmemmel. Újra át szerettem volna élni a pillanatot, a csodás emlékeket mit ez a nap okozott. De el kellett hagynom őt, mert ez volt életem utolsó nyara. Gyáva voltam és igazságtalan vele szemben,de csak meg akartam óvni őt.Súlyos betegségben szenvedek és bármelyik napon,órában,percben megállhat a szívem. Valószínűleg,ha ezeket a sorokat olvasod én már nem vagyok az élők között.
Itt megálltam. Ez képtelenség.. Gyorsan Liz mellkasára tettem a kezem,hogy megbizonyosodjak lélegzik-e. És akkor a felismerés a csontig hatolt. A szeme lecsukva, halvány bőre alatt már nem lüktettek a kék erek. Elment.
Felugrottam, a levelet zsebre tettem és összeszorult torokkal a mentőket tárcsáztam.Pár perc múlva már hallottam a szirénákat. De bebizonyosodott, Liz már nincs itt.
Az elvesztése térdre kényszerített, ott nyílvánosan az emberek előtt, sírtam mint egy kisfiú aki elvesztette a plüss mackóját, de én az életemet vesztettem el, a reményt,hogy csókolhatom újra a száját,hogy nyáron vissza tér hozzám.
Mielőtt Liz testét egy hordágyra tették, megkérdezték segíthetnek-e valamiben,hogy ismertem-e a lányt és, hogy szükségem van orvos segítségére. Én csak annyit kértem hadd maradjak egyedül.
Az édességbolt padlóján feküdtem. A hideg kő, jól esően hűtötte az arcomat. Összeszedtem magam és elő kerestem a farzsebemből a levelet,Liz búcsú levelét.
Sajnálom,hogy át kellett ez élned, de remélem megérted. Akartam magamnak egy utolsó napot,hogy a halál után is emlékezhessek rá.
Most hívd a mentőket,ők majd értesítik a szüleimet..mondd meg nekik,hogy nagyon bánom, amiért eljöttem otthonról és nagyon szeretem őket. Az ő levelük az íróasztalom második fiókjában van. Kérlek ezt ne felejtsd el.
Üdvözlettel és mérhetetlen hálával: Liz.
Az üresség ami betöltötte a lényem mérhetelen volt. Elveszítettem őt örökre.
A könnyeimmel küszködve ismét a telefonhoz másztam és tárcsáztam a szüleit. Ezt még meg kellett tennem érte...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése