Szúró tekinteteket érzek a hátamban, magam előtt látom szüleim megbotránkozott arcát. De én csak futok, minél messzebbre ettől. Képtelen vagyok felfogni,hogy Liz végérévényesen elment. Megyek , megyek csak legyek már távolabb innen, rohanok valahová ahol még eltudom hinni, hogy Ő még mindig él. Jó 20perce nem álltam meg, a bordáim közé beszorult levegő kíméletlenül fáj. A vasútállomáson találom magam. Leroskadok egy lépcsőre.A zihálásom csillapodik.Az eső úgy hull az arcomra, hogy már nem tudom hogy sírok-e vagy csak az égi cseppek azok amik borítanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése